3. rész

Bogotá utcáin boldog, mosolygós arcú emberek jártak-keltek. Egy 17 éves fiú azonban kitűnt a sorból. Arcát a föld felé fordítva, lesújtott tekintettel bóklászott az úton. Talán azt sem tudta merre, hová halad, csak ment a végtelenbe.

Benjamin Vivas-t nagyon megviselte, hogy első munkahelyéről így kirúgták…

Közben Victoria kitalált egy megfelelő mesét Vivian kérdésének megválaszolására.

-         Hogy miért utálom Benjit ennyire?

-         Igen, erre vagyok nagyon-nagyon kíváncsi.

-         Hát jó! Akkor elmondom.

Tudod, Benji apja nagy szívtipró volt. Összehozott vele a sors, és ő szeretett engem, én is szerettem őt. Egymásra találtunk, és egy boldog párt alkottunk.

-         Jártatok?!?

-         Igen. Jártunk. De mikor feltűnt a színen Benajmin anyja, beleszólt az életünkbe. Elcsavarta Mauricio fejét, és az ujjai köré tekerte. Ő persze bedőlt a csábításnak, és otthagyott engem.

-         Ez szörnyű!

-         Aztán mikor összejöttek, én nem hagytam olyan könnyen elmenni, és Monica úgy    

gondolta, eltesz az útból engem. Úgy állított be Mauricio előtt, mint egy régi ellenséget, aki csak rosszat akar nekik. Ezek után már nem volt nehéz dolga. Közellenség lettem, és addig támadtak szavakkal, és tettekkel, amíg végleg le nem mondtam róla…

-         Megértelek barátném. Ez tragikus!

-         Nekem mondod?

Én nem hagytam azonban fel a bosszúval, és mikor megszületett a fiuk, Benji, megfogadtam, hogy rajta töltöm ki bosszúmat, neki adok vissza minden egyes tőrdöfést, amit tőlük kaptam.

-         Hát ezért gyűlölöd ennyire a srácot!

-         Ezért!

„Ez megfelelő tündérmese, amit még Viviana is bevesz”- gondolta magában Victoria. Majd könnyeket erőltetett szemeibe, és hagyta, hadd utálja meg barátnője is fő ellenségét…

Benji feldagadt képpel, letörten kopogtatott Senora Balaz ajtaján.

-         Hát veled meg mi történt? – kérdezte a nő ijedten.

-         Ez volt az első és utolsó munkanapom…ezen a helyen.

-         De hát mégis mi történt?

Benji dióhéjban összefoglalta napját, miközben az asszony borogatta a kecskerúgást elszenvedett fejét.

-     De ne búsulj, Benji! Nézd, mit találtam a mai újságban! – azzal egy kitépett cetlit vett a kezébe.

-     Ez egy álláshírdetés!

-     Úgy van, ez az! A mai lapban találtam, ez egy állásközvetítő iroda telefonszáma, ami     diákoknak van kitalálva. Szerintem hívd fel!

-     Köszönöm Senora! – ezzel megölelte legkedvesebb szomszédját, és már repült is át a  lakásába, hogy telefonáljon.

Victoria és Viviana közben kis csínyeken törte a fejét, csak hogy minél jobban, minél előbb megkeserítsék Benjamin életét.

-         Megvan! – kiáltott fel Victoria. Van egy ötletem!

-         Na, mi az?

-         Benji úgyis munkát keres magának. Talán már talált is, de amit mi teszünk, az majd megzavarja, és otthagyja jelenlegi munkahelyét, csak hogy megszerezze az újabbat, a jobbat…

-         Huh, de sejtelmesen beszélsz, Victoria! Egy hamis álláshirdetést adsz fel neki, jól értelmezem?

-         Ezaz! Végre leesett! Nem jó ötlet?

-         …Hááát… De! Végülis!

-         Végülis! Végülis! Csak ezt tudod hajtogatni! Benne vagy, vagy sem?

-         Okké! Hát legyen!

Ezzel megbeszélték, hogy mi lesz az első ördögi tervük.

Benji közben telefonált. Beütötte a számot, és megbeszélte az iroda titkárával az időpontot. Lesz munkád, nyugi! – biztatták telefonban.

-         Na végre, legalább történik valami jó is ezen a napon! – gondolta magában a fiú.

Végre megjelent az első mosolyszerűség Benji arcán. Ismét boldognak érezte magát, de félt. Belül félt az újabb csalódástól. Mi lesz, ha megint kirúgják? De félretette pesszimizmusát, és kedvenc mondására gondolt: Élj a mának! Ezzel talán kicsit oldotta magában a feszültséget, és lefeküdt aludni. A fáradtságtól azonnal elaludt, és éjjel mindenféléről álmodott…