17.rész
17. rész
Viviana hajthatatlanul üldözte Victort. Már kb. 20 perce loholt a nyomában, amikor… felbukott egy úthibában. Victor azonnal hátrafordult, és meglátta a nőt.
- Te mit keresel itt? Követsz engem?
- Hááát… én…
- Te? Még a nevedet sem tudom, de nem is akarom, mert mint már múltkor elmondtam, nem érdekelsz. Feleségem van, és őt szeretem. Leszállsz rólam?
- De én…
Victor nem hallgatta végig. Idegesen továbbment, a nő pedig megzavarodottan, ugyanakkor mérgesen elrohant a másik irányba.
Benji közben hazatért. Nehéz volt – nyugtázta új munkáját lefekvés előtt, majd másik téma kezdte el foglakoztatni. Victoria jutott eszébe, valamint az egy hete kapott névtelen állásajánlat, ami – mint később kiderült – átverés volt. Biztos, hogy ő volt – gondolta. Mikor találkoztam vele, akkor is azt mondta, ami a levélben volt. „Sok a pénz, kevés a meló”. Ez amúgyis rá vall.
Azzal szinte 100%-ra tudta, hogy legnagyobb ellensége, Victoria Ranze húzta csőbe.
Eltervezte, hogy ha legközelebb találkozik vele, számon kéri rajta.
Viviana másnap reggel újabb próbálkozást kísérelt meg Victorral kapcsolatban. Elhelyezte a férfi házának bejárati ajtaja elé a Senora Balaz boltjában nemrég vásárolt „varázsszereket”.
Mindeddig más módszereket vetett be, úgy gondolta, itt az ideje ezeket is hadba állítani.
Benji is felébredt közben. Gyorsan felöltözött, és elindult Biancához. Út közben összefutott Victoriával. Azonnal eszébe jutott előző napi fogadalma, mely szerint számon kéri a nőn a névtelen levelet.
- Jó reggelt, Victoria!
- Jaj! Minden nap muszáj találkoznunk? Sehol nem hagysz békében?
- Efelől megnyugodhatsz, nem követlek. Van jobb dolgom is annál. Azonban szeretnék megkérdezni tőled valamit. Ugye, te küldted a névtelen levelet a hamis állásajánlattal kb. 8 napja?
A nő egy fél pillanatig meglepett képet vágott, majd a szokásos, öntelt vigyor jelent meg az arcán.
- Igen, én voltam. Jó móka volt, ugye?
Benji nem válaszolt, hanem továbbment. Nem tudott volna úgysem mit mondani, mert nem erre készült. Álmában sem gondolta volna, hogy Victoria ilyen büszkén vállalja a dolgot.
Marcos mindeközben munkát keresett Bogotában. Nemrég költözött ide feleségével, Maríával, és munka után nézett. Rendőr végzettségével nem sok helyen tudott kopogtatni munkát keresve, de a helyi rendőrségen nem hiába zörgetett. Járőr munkát kapott, és ezen a reggelen elégedetten dicsekedett feleségének, aki szintén boldog volt. Csak a férfi keresett pénzt a kicsiny családban, mivel María terhes volt, így nem dolgozott már néhány hónapja.
Benji megérkezett Biancáék házához. Nyitva találta az ajtót, és nem találta otthon a lány édesanyját. Furcsának találta a helyzetet, nem értette, miért állt tárva nyitva az ajtó. Ám hamarosan rá kellett döbbenie, hogy csak a kislány legújabb tréfájáról van szó: meg kell keresnie…
Ez a nap is jól kezdődött…
|