30.rész
30. rész
Bernadette és Victor azonnal hazaindult a piknikezésüket csúnyán megzavaró eset után. Ezúttal sem tudtak egymásnak szentelni nyugodt órákat. A nő már a kocsiban kérdezgette idegesen férjét, ki volt és mit akart az a nő. Victor azt mondta, majd otthon elmeséli. De közben azon gondolkodott, elmondja-e a teljes igazságot feleségének, vagy hazudjon továbbra is neki…
Benjinek elmagyarázták teendőit. Elmondták, mit és hogyan kell csinálnia, mire is kellene megtanítania a kis David-ot – így hívták a kisfiút, akinek Benji lett a legújabb, de egyben első bébicsősze. Hamarosan körbevezették a nagy házban a fiút, megmutatták, mi hol van, mit hol tartanak, ha szüksége lenne valamire. Ezen a napon még mellette maradtak, figyelték mit hogyan csinál, és hogy kezdetben segítsenek neki. Ő játszani kezdett a kisfiúval, de kicsit zavarta, hogy a nap összes percében valaki szemmel tartja őt, minden mozdulatát úgy követik, mintha valami veszélyes rab lenne. Közben azonban sokszor pillantott a fiú nővérére, és ilyenkor mindig elvörösödött. Úgy érezte, valami különöset érez iránta…
Hazaérve Victor arra a megállapodásra jutott, hogy elmondja az igazságot feleségének, mindent, amit Vivianáról tud.
- Gyere, Bernadette! Mondanom kell valamit.
- Gondoltam, hogy tudsz valamit. Mondd, mit tudsz a nőről?
- Az úgy kezdődött, hogy…
És Victor elmondta töviről- hegyire a történetet. Felesége egyre idegesebbé vált ennek hallatán, de fő, hogy elhitte férje minden szavát, és nem tartotta hibásnak.
Vivianát közben a börtönben le kellett kötni, mert a nő többször próbált meg öngyilkosságot elkövetni. Tényleg úgy érezte, hogy neki semmi helye ezen a világon, de félig- meddig csak dacból próbálkozott. Abba bele sem gondolt, hogy egyszer tényleg sikerül neki…
Nem sokkal később – mikor kissé már lenyugodott - bejelentette, telefonálni akar Victoriának. Nagy nehezen beleegyeztek, és telefont adtak a kezébe.
- Szia barátosném! Tudod-e én hol vagyok?
- Nem, de nem is érdekel – felelt Victoria gúnyosan.
- Hát akkor elárulom, hogy a börtönben rothadok…
- Tényleg? Mit csináltál már?
- Hát tulajdonképpen öngyilkosságot próbáltam egy párszor elkövetni, meg meg akartam ölni embereket, röviden és tömören. Csak ennyi…
- Jézusom! Te bűnöző vagy?
- Na figyelj! Segítened kell! Ki kell juttatnod innen valahogyan.
- Ok, de nehéz lesz. Elvileg ismerek valakit az őrsről, talán ő tud segíteni.
Azzal Victoria megígérte Vivvianának, hogy másnap elmegy érte a börtönbe, és kihozza valahogyan…
Aztán Victoria gondolatai másfelé szálltak. Új „barátjára”, Joséra gondolt, és Benjire is ugyanakkor. Eszébe jutott, miért is barátkozott össze a számára undórító Joséval. Pont Benji miatt. Ő általa akarta bosszúját véghezvinni…
|