31.rész
31. rész
Viviana kissé megnyugodott a cellájában, mert tudta, ha Victoria megígérte, hogy másnap kiviszi, akkor az úgy lesz. Másfelé terelődtek gondolatai. Az elmúlt, vad napok után először
érezte magát józannak. Józanul belegondolt, miért is neki kell szenvednie és meghalnia mások miatt? Miért magát kell feláldoznia, ha mások bűnösök? Ebben a pillanatban úgy érezte, ő semmi rosszat nem tett, és arról sem tehetett, hogy beleszeretett Victorba, egy házas férfiba. Úgy érzete, már nem is kara meghalni. Inkább folytatja, azaz végigviszi eltervezett bosszúját, de már nem csak Victor, hanem Benji ellen is, ami sokkal véresebb lesz, mint korábban tervezte…
Victoria közben eljutott arra a szintre Joséval – új barátjával, akit szíve legmélyén ki sem állhatott -, hogy a férfi képes volt mindent megtenni a nőnek, ha az lefekszik vele. Victoria nagyon undorodott még a gondolattól is, de Benjit rajta keresztül akarta megbosszulni.
- Megteszel nekem bármit? – kérdezte tőle.
- Már mondtam, igen. De szeretném, ha…
- Ne is folytasd! – fojtotta belé a szót a nő. Megteszem. De tényleg bármire képes vagy ezért?
- Persze, bármit.
- Jó, akkor… azt kérem tőled, hogy verj meg valakit.
José kissé ijedten nézett a nőre, de habozva beleegyezett, bár félt a következményektől. Ilyen az, amikor egy férfi ennyire kíván egy nőt…
Benji szinte ugrált este örömében, mkor hazafelé ment. A lépcsőházban úgy döntött, elújságolja Senora Balaznak a családdal történteket.
- Hogyhogy ilyen boldog vagy, Benji? – kérdezte a nő, amint ajtó nyitott neki. Rég nem láttalak ilyenek!
- Tudja, ma volt az első munkanapom az új családnál. Egy kisfiúra kell ezúttal felügyelnem, de nagyon aranyos, akárcsak a családja.
- Örülök, hogy boldog vagy, és hogy szereted a munkádat! Az nagyon fontos.
Elmesélte a fiú az egész napját, de csak onnantól, hogy megtalálta a házat. Vivianával történt kalandjáról nem akart beszélni a nőnek, így titokban tartotta…
Fabien közben talált egy ideális munkát Victornak, akitől pár nappal korábban tudta meg, hogy kirúgták munkahelyéről Viviana miatt. Telefonált neki.
- Hali Victor! Jó hírem van számodra! – kezdte.
- Helló, Fabien! Te vagy, ugye?
- Hát persze hogy én vagyok. Na figylelj!
Azzal elmesélte, hogyan talált rá a munkára. Victor örömmel elfogadta, mert tulajdonképpen ugyanazt kellett csinálnia, amit korábbi munkahelyén, majd megköszönte neki, hogy segített.
Victoria közben bemagyarázta Josénak, hogy Benji egy nagyon gonosz ember, aki mást nem is érdemel, mint hogy jól megverjék. Mire sikerült is neki elhitetni vele, megadta neki a fiú címét, és megbeszélték a részleteket…
|