55.rész
55. rész
Miközben Victoria megfogadta, megöli Benjit, mert szerinte a fiú is ezt akarta tenni vele, a két férfi, akiket Carlosnak és Maximo-nak hívtak, érezték, azok után, amiket Benji nevében tettek – így a Vivianának és Valentinának küldött csomagok, és a hüllők Victoria lakásában – elegendőek ahhoz, hogy a három nő, élükön Victoriával leszámoljanak a fiúval. Várták már azt a napot…
Victoria azt is elmondta Vivianának, hogy nem jelenti fel Benjit, amiért szerinte leütötte őt a fiú. Viviana csodálkozva nézett rá, és kérdezte, miért nem. Victoria csak annyit felelt, hogy ő sokkal durvábbat fog tenni Benjivel, és szemében ördögi fény gyúlt ki, ami Vivianának sem tetszett már…
Másnap reggel Victor csomagot kapott. Mikor kibontotta, és meglátta annak tartalmát, tudta, csakis Viviana küldhette neki. Tényleg a nő küldte neki, pontosabban továbbküldte azt a csomagot, amit ő kapott, tele hulladékkal és ételmaradékkal. Victor nem mutatta meg feleségének, Bernadette-nek, hanem gyorsan kidobta. Tudta, Viviana nem normális, és viccből egy boszorkányt ábrázoló kis figurát küldött neki.
Fabien, aki még mindig szerette volna visszaszerezni Valentina szerelmét, telefonon kérte Benjit, hogy jöjjön el hozzá, és meséljen el mindent, ami mostanában történt vele, ami a három nővel kapcsolatos.
Fél órával később Benji már Fabien lakásában újságolta neki a vele történteket. Elmondta, hogy betörtek hozzá, és hogy mindhárom nő nagyon ellenszenvesen viselkedik vele. Elmondta neki, mit tervez, majd kérte, hogy ha este 10 óráig nem jelentkezne, keresse Victoriánál, mert hozzá megy…
Victoria közben Vivianát és Valentinát győzködte saját tervéről, és kérte, segítsenek neki azt végrehajtani. Piszkos dolgokra készült Benji ellen, de annyira, hogy az már két barátnőjének sem tetszett.
- Úristen! Ilyen gyávák vagytok? Azt hittem, együtt visszük véghez. Ha erre sem vagytok képesek, majd megteszem magam. Végzek vele egyedül is. – azzal otthagyta őket.
Néhány perccel később már főnöke számát tárcsázta, és közölte vele, szabadságot szeretne kivenni, mert betegnek érzi magát. A szabadságot megkapta, így rendelkezésére állt pár nap tervének végrehajtására. Valami nagy dobásra készült Benji ellen…
Carsas, aki Fernando-ért letette az óvadékot a Valentinától lopott pénzből, most drogot követelt a férfitól ezen tettéért. Fernando azt hitte, csak viccel, de miután látta, komolyan beszél, megbeszéltek egy másnapi találkozót.
Senora Balz közben arról faggatta Benji-t, hogy nem akarja-e már végre elmondani, mik történtek vele az elmúlt napok során, és hogy mi az igazság Victoria legutóbbi látogatásával kapcsolatban, de a fiú még mindig nem akart beszélni neki ezekről.
Este azonban elindult Victoria lakásához, hiszen neki is volt egy terve, persze nem agresszív terv Victoriáéval szemben. Meglepetésére a nő pont hozzá készült indulni.
- Van egy tervem. – kezdte Benji.
- Nekem is.
- Elmondok mindent Valentinának, hogy hazudtatok neki velem kapcsolatban, és hogy semmiről sem tehetek.
Victoria nem ijedt meg, sőt nevetni kezdett. Miután Benji megérezte a veszélyt, indulni készült, ám már késő volt. A nő szorosan megfogta, és megkötözte a fiút, a száját pedig kendővel tömte be…
|