57.rész
57. rész
Victoria és Viviana kérte a hozzájuk érkező Valentinát, hogy meséljen el mindent, hiszen látták rajta, hogy nem véletlenül jött el hozzájuk. Örültek, mikor látták, hogy Benji nem tálalt ki neki, és gyorsan meg is mondták neki, hogy ha Benji ilyenre folyamodna, ne higgyen neki, azok után, amiket tett velük.
Benji és Fabien nem értették, miért nem volt otthon Valentina. Tartottak tőle, hogy nem engedi meg nekik, hogy elmondják az igazat, ezért azt tervelték ki, hogy az üzenetrögzítőjére mondják azt, hogy Victoriáék manipulálják őt, és hogy ők a barátai.
Victor megkapta másnap reggel a Viviana által küldött csomagot. Mikor meglátta, tudta, hogy a nő küldte, de arra nem számított, ami ezután történt. Amint kibontotta a dobozt, és leemelte a tetejét, egy rugós figura ugrott ki belőle, és vágódott a szemébe…
Nagyon fájt neki, így tudta, ez már több mint egy rossz vicc. Megfogadta, elmegy a nőhöz, és beszél vele egyszer s mindenkorra.
Benji ezen a reggelen boldogan érkezett meg Davidhoz. Remélte, hogy a kisfiú már meggyógyult. Meglepetésére otthon találta a szüleit. Ők elmondták, hogy még ezen a napon inkább mellette maradnak, de látta, már kutya baja Davidnak. A szülők azt tanácsolták neki, inkább menjen ki a pályaudvarra a táborból hazaérkező Nicolette elé. Benji örömmel tett eleget ennek a javaslatnak, hiszen a kisfiú nővére az ő barátnője volt.
Nagyon örültek egymásnak, mikor meglátták egymást. Mikor hazaértek a házba, Benji eleresztette a lány kezét, hiszen a szülők előtt még rejtett volt a kapcsolatuk. Ám meglepetésére a lány elmondta a felnőtteknek, milyen viszony van közte és Benji között. Benji félt a reagálásuktól, miután megerősítette a lány által elmondottakat, ám pozitív csalódás érte. A szülők látszólag pozitívan fogadták a hírt. Ezt követően Benji inkább játszani indult Daviddal, hogy rejtse arca vörösségét…
Viviana tudta, hogy Victor el fog jönni hozzá, így készült a találkozásra…
A férfi hamarosan valóban megérkezett hozzá. Mikor meglátta a nőt, elképedt a szeme a nő erősen lenge öltözetén. Victor tudta, mire megy ki a játék, hiszen tudta, hogy Viviana hajtott rá. Felpofozta, lehordta mindennek, majd feldúltan távozott tőle…
Victoria a munkahelyén, egy belvárosi gyógyszertárban közben nagyon keresett valamit a raktárban. Nemsokára már örömmámorban úszott, hiszen kezében volt a keresett gyógyszer: egy szer, ami segíti a felejtést…
Este már Vivianával beszélték meg a napi történéseket. Megmutatta barátnőjének a zsákmányt, ám annak nagyon nem tetszett. Viviana próbálta lebeszélni a gyógyszer alkalmazásáról, ám Victoria a megszokottól is elszántabbnak tűnt…
Benji és Fabien este a megbeszélt időpontban, Valentina lakása előtt a mobiljukon keresztül rámondták a nő rögzítőjére az igaz történetet. Valentina otthon volt, így élőben hallgatta végig, amit a fiúk mondanak. Arcán könnyek futottak végig. Kisvártatva zokogni kezdett: már tisztán látta az egész helyzetet. Sírva felhívta a fiúkat a lakásába, majd megbocsátott nekik, illetve ő kért bocsánatot tőlük…
Fél órával később – mikor elbúcsúzott Benjitől és Fabientől -, betoppant Viviana lakásába, ahol Victoria és Viviana tartózkodott. Elhadarta vádjait, beolvasott nekik, elmondta, mennyire csalódott bennük. Már távozni akart, ám a két nő ekkor használatba vették az injekcióstűt, és belészúrták…
|