63.rész
63. rész
A lányok egy faházban szálltak meg az Andok magas hegycsúcsai között, míg Benji, Fabien és Victor a ház előtt maradtak – megkötözve. Segítségért hiába kiáltottak volna: a legközelebbi település is órákra volt tőlük, de még a hegyi úttól is messze voltak Nem csoda, hogy nem tudtak aludni: hideg is volt, és tartottak is a hegység vadállataitól. Mikor mégis elálmosodtak, megállapodtak, felváltva őrködni fognak. Benjit hagyták a legvégére, gondolták, hadd aludjon ő legelőször, hiszen ő a legfiatalabb közülük. Mikor azonban a fiú őrködött, furcsa neszt hallott. A zaj egyre közeledett, majd Benji rájött, ez egy állat. Hamar fel is tűnt… egy hegyi medve. Azonnal felébresztette társait, akik azt tanácsolták, tettessék magukat halottnak, így az majd nem bántja őket. Ezt tették mindhárman. A medve odament hozzájuk, megszaglászta őket, de sikerült vele elhitetniük, hogy nem élnek. Így az nem bántotta őket, és csendben eloldalgott.
Újabb veszély fenyegette őket: a hideg. Hajnalban 5 fokos hideget kellett bírniuk, és majd megfagytak, hiszen a lányokkal ellentétben meleg ruháik nem voltak…
A rendőrség közölte Bernadette-tel is a hírt: férjét elrabolták. Mindent elmondott kérésükre, amit Vivianáról és Valentináról tudott. Victoriát nem ismerte.
Közben Senora Balaz is idegeskedett, Benji miatt. María próbálta nyugtatgatni, hiszen Senora is ezt tette, mikor ő volt ideges. Ő is féltette közös szomszédjukat.
Carlos és Maximo érezték, innen nincs megállás. Tudták, Victoria véghez fogja vinni mindazt, amit ők is kívántak: Benji halálát. Tudták, holott Victoriát nem is ismerték. De a Benjire helyezett lehallgatón keresztül mindennek fültanúi voltak. Egy élő túlélőshow hallgatói lettek, és élvezték. Győzelmüket érezve koccintottak egymással…
Másnap reggel rendőrautók százai fésülték a terepet, a hegyekbe is ment egy-kettő. Sőt, helikopterek is pásztázták a területet. Victoriáék mindeközben ébredeztek, és ő boldogan tapasztalta, hogy a fiúk majd megfagytak az éjjel. Gyorsan összekapták cuccaikat, majd autóba szálltak, és indultak tovább a havas hegycsúcsok felé.
Hamarosan azonban a kocsit vezető Victoria észrevett a messzeségben egy rendőrautót. Azonnal reagált: az autót a lombok közé irányította. Megbújtak a bokrok között. Miután elment a rendőr, újabb döntést hozott, mely már senkinek sem tetszett: gyalog voltak kénytelenek folytatni az utat…
A megsebesült Marcost kiengedték a kórházból. Felesége, María kísérte haza. Út közben elmesélt férjének mindent, amit a Benjiék elrablásáról tudott.
Victoria, Viviana a srácokkal cipeltette a nehéz csomagokat, miután gyalog folytatták az utat. A kába Valentina szinte árnyékként követte őket, nem is volt tisztában vele, hol van. Dél tájban letelepedtek egy tisztáson, és ebédelni kezdtek. A lányoknak volt késze ételük, a fiúknak viszont azt javasolták, ha nem akarnak éhen halni, szedjenek bogyókat maguknak. Ezt tették, aminek hamarosan meg lett az eredménye: Fabien hányni kezdett az ismeretlen eredetú bogyók elfogyasztása után. Victoriát mindez egy cseppet sem érdekelte…
Benji ismerősei mindeközben feszülten izgultak a fiú eltűnése miatt. Senora Balaz sírva hallgatta végig a rendőröket, akik közölték vele, hogy a keresés egyelőre eredménytelen. Nicolette pedig tudatta szüleivel, hogy a család bébicsőszét elrabolták. Ők is nagyon aggódtak Benjiért.
Beesteledett, a hegyek közt vándorló csapat egy kis faházra találtak. Victoria ötletére a fiúk kénytelenek voltak betörni a nem túl jól őrzött épületbe. Ezt követően Benjinek szalonnát kellett sütnie a lányok számára. Nem is csodálkozott, hogy miért csak neki. Azon már azonban igen, ami ezután következett. Victoria alkalmasnak látta az időpontot, hogy nem csak legyengíteni kell túszait, hanem meg is kell őket alázni. Fabien-t és Victort így megalázó tettre kényszerítette, mikor azt parancsolta nekik fegyverrel a kezében, hogy vetkőzzenek meztelenre, és táncoljanak előttük énekelve, szórakoztatva őket…
|