72.rész
72. rész
Benji mindenhol kereste a fiút, de sehol sem találta. Telefonálni se mert senkinek, mert félt a következményektől. Magát hibáztatta az első pillanattól kezdve.
Victoria közben a kis Davidot gyermekeként hurcolászta a városban. Úgy viselkedett az emberek előtt, mintha anyja lenne a kisfiúnak. Persze parókában és maszkban tette mindezt, hiszen tudta, a körözések alapján felismerhetik a járókelők.
David persze semmit nem értett, de Victoria a naiv fiút is beetette: azt mondta neki, az édesanyja kérte, vigye el hozzá…
Benji végső kétségbeesésében barátját, Enriquét hívta fel, aki azonnal segítségére sietett. Együtt keresték a környéken a nyoma veszett fiút. Egy közeli játszótéren érdeklődve megtudták, nemrég itt jártak. „De ők anya és fia voltak” – mondták a megkérdezettek. A személyleírások viszont rájuk illettek, így Benjiék végképp nem értették a helyzetet. Mi a célja Victoriának Daviddal? – gondolták mindketten…
Victoria közben azt is elmondta David kérdésére, hogy Benji is tud erről, majd megkérdezte, merre dolgozik az édesanyja, mert oda kell vinnie. A kisfiú persze nem fogta fel, hogy ha a szülők kérték volna meg a nőt, hogy vigye el hozzájuk, annak tudnia kéne a címet. Emlékezetből édesanyja munkahelyéhez vezette Victoriát…
Benji Enrique tanácsára visszament a házba, hátha előkerült David. Ő maga sem hitte, hogy ott találja. Nem is volt ott, így folytatták a környék pásztázását…
Victoria és David a kisfiú édesanyjának munkahelyéhez érkeztek. A nő kihívatta, majd elmesélte neki precízen megalkotott meséjét arról, hogy a bébicsősz nem figyelt a kisfiúra, aki így elkóborolt, és ő talált rá, majd hozta el hozzá biztonságba.
David édesanyja nagyon megrémült, azonnal ellenőrizte, nem esett-e baja fiának. Ideges lett Benji hanyagsága miatt, és azonnal hazaindult Daviddal, miután hálásan megköszönte Victoria „jótettét”.
Benji már a házban tartózkodott, egyedül, amikor a nő hazaért kisfiával. Benji nagyon megörült, mikor meglátta Davidot. Kérdezte volna, hogyan került elő, de a kisfiú anyja nem hagyta szóhoz jutni. Leordította felelőtlenségéért, majd az éppen hazaérkező Nicolette – Benji barátnője – füle hallatára kirúgta Benjit bébicsősz állásából…
Benji meg sem magyarázhatta, hogyan történt, hiszen valójában nem is tehetett a kisfiú eltűnéséről. A fiú elhagyta a házat. Nicolette semmit nem értett, később öccsétől próbálta megtudni, mi történt, de a kis David előtt sem volt világos a délutáni történet. Nem fogta fel, hogy Victoria mit tett, és hogy őt is átverte.
Senora Balaz közben azt tette, amit Benji semmiképpen sem szeretett volna: felkereste azt a házat, ahol Victoria tartózkodott. A címet nem tudta, de annak idején látta a házat, így emlékeit követve jutott el oda. Becsöngetett hozzá.
Victoria ajtót nyitott. Meglepődött, mikor meglátta az asszonyt. Miután Senora Balaz elmondta, miért jött, Victoria úgy döntött, az idős nőt most még nem bántja. Helyette megfenyegette: közölte vele, ha még egyszer beleszól az ügyeibe, megöli…
|